Ötödik Fejezet

 Suli után Michaellel és Skylarrel a parkolóban találkoztam, és úgy indultunk a Banana Caféhoz. Az utca ahol volt, most nyüzsgő és élettel teli volt. Pedig ez még nem tartozott a belvároshoz. Kiöltözött emberek járkáltak kávéval a kezükben, miközben mobiljaikat szorították a fülükhöz, hozzánk hasonló kamaszok sétáltak vidáman. Fogalmuk sincs, hogy ez a  hely éjszaka rosszabb mint a gettó. Vagy csak nekünk volt olyan.

A kávézó dugig volt, nagyrészt üzletemberek és fiatalok telepedtek le az asztaloknál. Jókedvűen beszélgettek, ettek, van aki a sarokban ült a laptopja előtt és azt böngészte.

- Van itt egyáltalán hely? – kérdeztem felmérve a terepet.

- Ott. – mutatott előre Sky. – Michael ülj be oda.

- Szerezz valami shaket. Mindegy milyet. – bólintott Michael majd Sky kezébe nyomott némi pénzt. A pulthoz sétáltunk és az árlistát néztük.

- Miért nem figyel ránk senki? – könyököltem a pultra.

- Te láttad mennyien vannak? Rosszabb mint a suli.

- Nem. Nem az.

- Tök mindegy, sokan vannak. Megvan mit akarsz?

-  Van szedres shake. Úgy,hogy azt hiszem azt. Te?

- Banánsplit. Michael meg kap egy epres shaket és örüljön. Úgy is szereti az epret.

Türelmesen megvártam míg az egyik pultos felénk fordul és rendelhetünk. Addig Sky elmesélte az izgalmas kémia óráját, mikor már tényleg elhitte, hogy felrobbanhat a teremben lévő összekevert cucc, de aztán mégsem, és így hatalmasat csalódott. Pedig elképzelte ahogy Mr. King arcába robban. Egy gót lány morbid elképzelései.

- Segíthetek? – fordult felénk egy srác. Szerintem két percen keresztül tátott szájjal bámultam rá.

- Hé,Leila. – szólított.

- Én behalok. – suttogta mögöttem Sky.

- Mit kértek? – kérdezte. Szájpiercingjét fogai közé vette és féloldalasan elmosolyodott. Érthető miért lóg itt sok velem egykorú csaj.

- Egy szedres shaket. – préseltem ki magamból a szavakat.

- Neked Sky?

- Ümmm, banánsplit, meg egy epres shake.

- Az kicsit érdekes párosítás, nem? – vonta össze a szemöldökét.

- A shake nem nekem lesz.

- Vágom. Pár percet várjatok. – mondta, majd elvonult.

Sky mellém lépett majd összenéztünk.

– Ne nézz így rám nem tudtam hogy Luke itt dolgozik. A nyomozásom odaáig nem terjedt még el, hogy ilyeneket is tudjak. - mondta halkan miközben védekezően felemelte a kezét.

- Tudta, hogy ma jövünk ide?

- Kétlem. Mondjuk ha mögöttünk ült a lépcsőnél vagy valahol reggel ott volt akkor lehet.

- De nem volt ott. Mikor mi indultunk reggel a kocsija még a ház előtt volt.

- Leila, passzolom. Majd nyomozok.

Luke visszaért kezében a shakekkel és a banánsplittel. Fizettünk, majd magunkhoz vettük a rendelt dolgokat.

- Egészségetekre.

Michael a telefonját babrálta mikor leültünk mellé.

- Mi tartott ennyi ideig?

- Nagy volt a sor. Nesze, epres. – tolta elé Skylar a shakét.

- Köszi.

Megvártuk míg Skylar elnyammogja a banánsplittet (minden egyes falat után elmondta, hogy ez mennyire marhajó) illetve Michael a shakét utána távoztunk. Az én shakem még félig tele volt mikor eljöttünk.

Előbb kiraktuk Skyt a házánál, aztán pedig Michael hazadobott engem.

- Oké vagy? – fürkészett kíváncsian.

- Igen,persze. – bólogattam. Michael nevetni kezdett.

- Mi van?

- Ne mondd, hogy azért sápadtál le mert Hemmings szolgált ki.

Azt hittem abban a pillanatban félrenyelem a maradék italomat.

- Te tudtad?

- Tonyval gyakran járunk oda. Szerinted miért nem használok én google mapset hozzá, vagy kértem tőletek segítséget? Sokszor beugrunk kávéért, vagy anyáéknak onnan viszek sütit.

- Egyszer sem mondtad.

- Mert nem érdekelt, téged. Megvoltál nélküle.

- Mi nélkül?

- A kávézó létezése nélkül. Csak nem másra gondoltál? – nevetett.

- Na szia Clifford. – mondtam, majd a szememet forgatva kiszálltam a járműből.

- Majd üzenek. – köszönt el, és elhajtott.

Otthon, volt ötig két órám, hogy megírjam a leckémet, megtanuljam a szóbelire valókat, aztán pedig elmenjek balettra.

Baletton többször rontottam mint általában, Skylar meg a kialvatlansága miatt teljesen nem volt a toppon. Többször esett, mint amennyiszer forgásokat csináltunk. Egyikünknek se ment az edzésre való összpontosítás. Nekem bezavartak a hülye gondolataim Skylar meg csak álmos volt, nyűgös, figyelmetlen és kedvtelen.

Tényleg hiányozna? Hogy hiányozhatna? Ha eddig megvoltam nélküle, ezután is megleszek. Ez is mind Ashton hibája, sokkal jobb volt amíg kerültem a suliban, az utcában és így mindenhol ahol tudtam hogy ő is jelen van. Jobb volt amíg szinte tudomást sem vettem a létezéséről, hogy tulajdonképpen van ő a szembe szomszéd srác, aki él virul, teljesen jót tett számára a pubertás és hasonlók. Elvoltam a saját világomban. Léteztem én, a családom, Skylar és Michael a balett és nekem elég volt ennyi. Most meg tessék, leüt két idegent, bemászok hozzá az ablakon, neki megyek a folyosón, egy olyan kávézóban futok vele össze ahova véletlen keveredtem, és ez pedig Skylar hibája és péntek óta minden fura. Csak négy nap telt el, és nekem már valami nem oké. Csak én sem tudom, hogy mi.

Edzés után, Skylar szülei hazavittek engem, otthon pedig bekajáltam aztán arra hivatkozva, hogy, kimerültem (ezzel burkoltan közöltem, hogy hagyjanak békén) a szobámban a füzetembe irkáltam. Féltizenegykor mikor már ínhüvelygyulladást kapott a jobb kezem elvonultam zuhanyozni. Hosszú percekig hagytam, hogy a forró víz végig folyjon a bőrömön. Miután végeztem, megpróbáltam valamennyire szárazra törölni a hajamat majd lazán felkötöttem egy kontyba. Megmostam a fogamat majd visszaindultam a szobámba. Imádtam, hogy a szobám a fent fürdővel volt szemben, gyorsan elérhető volt, és ennek különösen akkor vettem nagy hasznát mikor hányásos betegségben szenvedtem.

Mikor kinyitottam a fürdőszoba ajtót megtorpantam. Úgy emlékeztem, hogy nyitva hagytam a szobaajtómat, de csukva volt. Nem foglalkoztam vele, úgy gondoltam hogy anya zárta be mikor ment aludni, és zavarta hogy nyitva van. Beléptem a halványfényekkel kivilágított birodalmamba,majd bezártam magam után az ajtót. Az ablakom felé pillantottam aztán hirtelen a lábam a földbegyökerezett. A levegővétel egyre nehezebbé vált. Először sikítani akartam, de egy hang nem jött ki a hangomon, aztán pedig rájöttem, hogy teljesen fölösleges.

- Jézusom, ne nézz már így! Nem betörő vagyok. – nevetett Luke. – Nem csak te tudsz bejutni más házába. Mondjuk én egyszerűbb módot választottam. Nincsenek balerina lábaim amivel feljutok egy ablakhoz, de az még hagyján, olyan lehetőség sincs itt ahol felmászhatnék. A láb és a hajlékonyság csak részletkérdés. Ha lenne esetleg én is eljátszhattam volna, hogy menő kommandós vagyok, vagy esetleg kém, és akkor menő lennék és betudtam volna jutni a szembe szomszéd lány ablakán át a szobájába, de nincs, Pókember képességeimet nem fedném fel és tudom hogy ez hihetetlen, de még nem láttak minket egyszerre egy helyen.

- Te…

- Nézd, nem azt mondom, hogy én vagyok Pókember de valld be sehol sem láttak még minket egyszerre. Éppen ezért nem másztam fel a falon át, meg huh, anyádék megtudják eléggé kiborulnának. Összemaszatolnám a kezemmel a házatok falát és…

- Luke, leszarom Pókembert. Mit keresel itt? Várj, egyáltalán, hogy jutottál be? – vágtam a szavába.

- Átmásztam a kerítést, aztán a terasznál megkerestem a rejtett kulcsot, kinyitottam az ajtót, és tessék, itt vagyok. Egyszerűbb és energiatakarékosabb mint a te módszered. És még mindig ugyanott tartjátok azt a kulcsot.

- Abba belegondoltál mi lesz ha meglátnak a szüleim?

- Persze. Köszönök és közlöm, hogy szép a házatok.

- Te egy idióta vagy.

- Neked meg klassz a pizsid. Ari rajta az a zebra. – mosolygott majd helyet foglalt az íróasztalomnál lévő széken.

- Komolyan mit keresel itt? – pislogtam értetlenül miközben az ágyamra telepedtem.

- Mondtam, hogy még később találkozunk.

- Ez elég későn van.  De különben is találkoztunk a Banana Caféban is.

- Az nem olyan, dolgoztam, úgy kellett hogy kezeljelek mint egy vendéget. És különben is, nem ér hogy csak te szöksz át máshoz. Én sosem csináltam, ideje volt. 

- Direkt hangsúlyoztad ki, azt hogy sosem szöktél át máshoz?

- Direkt.

- Luke, komolyan kérdezem: Mit keresel itt? Ne kezdd megint azzal, hogy..

- Csak látni akartalak. – vágott a szavamba miközben a pulcsiját babrálta. Nekem pedig a szívem kihagyott egy ütemet. Vagy kettőt.

- Ümm, akkor.. itt vagyok. – mutattam magamon végig, kissé bénán.

- Látom. – mosolygott. – Mit csinálsz holnap?

- Hát, a tanuláson kívül gondolom semmit.

- Akkor hatra gyere ki a házad elé.

- Miért?

- Ne kérdezz, csak majd gyere ki. Jó?

- Ezt nem lehetett elintézni neten,telefonon, esetleg a suliba vagy ott a kávézóba?

- Ez így feelinges, Leila.

Luke felemelte az asztalomon heverő füzetemet amiben a firkáim vannak.

- Azt.. azt inkább tedd le..

- Miért? – forgatta, majd folyamatosan kinyitogatta.

- Mert.. mert nem közszemléletnek van.

- Miért?

- Mert.. csak.. Olyan is van benne ami.. ami.. szóval senkire sem tartozik

-  Senkire?

- Senkire?

- Még rám se? – pislogott hihetetlenül.

- Luke, hét éven át nem beszéltem veled, sőt, nem is láttalak a sulin kívül, és pénteken leütöttél valami elmebeteget, aztán én átmásztam az ablakodon át hozzád, aztán most meg te vagy itt nem tudom miért. Nem, még rád sem.

- Jogos. Szép érvelés. – bólintott, majd visszatette a füzetet. – Álmos vagy?

- Ümm,nem.

- Klassz, öltözz át. – csapta össze a tenyerét és felpattant.

- Mi van?

- Előrébb hozzuk azt amit holnap akartam, így majd holnap csinálunk mást. Na, öltözz!

- Luke, már elmúlt tizenegy, tuti nem!

- Ne izélj, eltakarom a szemem!

- Luke!

- Mi van? Nyugi, majd ha lebuksz elmondod, hogy miattam van, a szüleid úgy is imádtak mindig.

- Miért most imádnak szerinted?

- Leila, én ellenállhatatlan vagyok. Száz százalék, hogy még mindig imádnak.

- Hogy te mekkora..

- Na öltözz át, lent megvárlak.

- Ne menj le, kinyírnak ha megtalálnak!

- Nem, hisz imádnak.

- Ne mozdulj. Maradj itt. Oké?

Luke sóhajtott majd engedelmesen bólintott és visszaült a székbe. A ruhásszekrényemhez ugrottam és elővettem ugyanazt a fekete pulcsit amiben pénteken voltam nála, egy leggingst egy bő pólót és egy melltartót is. Kiosontam a szobámból át a fürdőbe. Ledobtam a pizsamámat, és gyorsan felkaptam a magammal behozott ruhadarabokat. Kibontottam a hajamat, és átfésültem. Szörnyen sok,szörnyen hullámos. Bah.

Visszaindultam a szobámba de amint kivágtam az ajtót Dlyannel találtam szembe magam. Basszus.

- Hát te? – nézett rám értetlenül.

- Én.. csak fáztam.- füllentettem.

- De itthon nincs is hideg. – értetlenkedett. – Mész valahova?

- A szobámba.

- És utána?

- Ümm, az ágyamba.

- De, hát így meleged lesz. Tuti nem mész valahova?

- Persze. Miért nem alszol?

- A nyolcévesek is felkelnek és kijárnak hajnalba pisilni.

- Aham.

- Kivel találkozol?

- Senkivel.

- Leila! Kérek öt dollárt és nem köplek be.

- Egy nyolcévesnek aludni kéne.

- Nem, egy nyolcéves új focilabdára üzletel. Nos?

Egy este két sárc bosszant fel. Kezdd elegem lenni.

- Gyere. – ragadtam meg a karját és berántottam magam után a szobámba.

- Dylan, ő Luke régen vele fociztál, Luke ő Dylan egy irritáló nyolcéves aki ügyesen bizniszel.- mutattam be őket egymásnak.

- Jó látni haver. – üdvözölte Luke.

- Téged is bár te nem is így néztél ki. Leila, most elszöksz a volt legjobb barátoddal aki most már a pasid?

A szemöldököm perceken belül a plafont érintette.

- Nem. Nem. Nem. Nem a pasim, nem szököm el, itt a hülye öt dollárod, vegyél magadnak labdát, szép álmokat Dlyan. – nyomtam a kezébe a kívánt pénzösszeget és kitoloncoltam a  szobámból.

- Örültem Luke!

- Én is!

Dylan elhagyta a szobát Luke pedig fuldokló röhögésben tört ki.

- Kedvelem. – nyögte ki röhögve.

- Menjünk már. Maradj mögöttem. Ne szólalj meg. Ne köhögj. Ne tüsszents. Lépj halkan.

- Levegőt vehetek?

- Ó, igaz. Ne szuszogj. Te hangosan szuszogsz.

- Nem is! Már nem szuszogok hangosan!

- Kuss, és gyere.

A pulcsim kenguru zsebébe rejtettem a telefonomat, majd lekapcsoltam a szobámban a lámpát és halkan kinyitottam az ajtót. Úristen, Lukenak még a sötétben is csillogott a szeme. Intettem neki,hogy jöjjön ő pedig követett engem. Bezártam a szobaajtómat, majd a pulcsija ujját megragadva húztam magam után. A házunkat teljes sötétség vette uralmába és csak reménykedni mertem abba, hogy mindenki alszik beleértve Dlyant is. Nem bírom elképzelni a szüleim fejét, ahogy észreveszik, hogy a szembe szomszéddal szököm, vagy Ashton mindent eláruló perverz tekintetét. A húgom pedig szerencsére azt se tudja kicsoda Luke.

Óvatosan lépkedtünk lefele a lépcsőn, de egy pillanatra azt hittem előrebukok mikor Luke a sarkamra lépett. Aztán elkapott. A derekamnál. Na jó.

- Vigyázz már! – sziszegtem.

- Bocsi.

Mikor leértünk előre szaladtam a bakancsomért ami a bejárati ajtónál volt, aztán a hátsó ajtón keresztül elhagytuk a házunk részét.

- Te idióta, magad után becsukni a kaput luxus? – még mindig suttogtam.

- Senki sem vette észre. Na, menjünk.

- Még is hova?

- Hozzánk.

- Te most szórakozol.

- Nyugi még jövünk ide ki. – mosolygott majd elindult.

- Jó de..

- Muszáj ennyit kérdezned?

- Én magamnak iktatok be szökési manővereket, nem pedig a szomszéd intéz nekem!

- Nem is intéztem. Meglepetés szerűen megérkeztem, te pedig nem hajtottál el idegesen, hanem mivel kalandvágyó természeted van és egyben túlságosan is kíváncsi vagy, jöttél.

- De mi a terved?

- Majd meglátod Leila. Te is úgy ugrasz bele a sötétbe, hogy nem tudod mi vár ott.