Negyedik Fejezet

Hétvégét otthon töltöttem anyáékkal. Ashtonnal lógtam amikor tudtam, Dlyannel fociztam a kertben, és punnyadtam. Michaellel és Skylarrel beszéltem skypeon, de Skynak egyáltalán nem volt kedve kimozdulni (megértem,nekem se) Michael meg járta a klubbok és házibulik világát így nem találkoztunk.  Lia, a húgom örült Debbynek de ő azóta átkeresztelte Csillám hercegkisasszonynak (?) mert, mivel a sörénye csillog és lila, maga a ló meg fehér nyilván valami egzotikus név kell neki és nem olyan egyszerű mint a Debby név. De mindegy, öt éves, neki nagyobb szüksége van plüssállatokra mint nekem. Aztán később majd neki se lesz rá szüksége, de legalább majd családban marad.

Hétfő reggel indulásra készen állva a nappaliban elbóbiskolva terültem el a kanapén. Túlságosan korán volt, és nagyon nem akartam ezt a napot. Miért? Mert hétfő. Senki sem szereti a hétfőket.

- Leila. Menjünk. – kocogtatta meg a vállam Ash. Felkaptam a kanapé mellett heverő hátizsákomat, majd az előszobában felhúztam a fekete bakancsomat. Egy gyors pillantást vetettem magamra a tükörben. Hulla, lelkileg meggyötört, sötét (fekete szakadt farmer, bakancs, szürke csíkos póló, fekete kardigánnal) de indulásra kész. Kimentem Ash után a kocsihoz, majd bepattantam az anyós ülésre, míg ő megkerülte a kocsit és beült a kormányhoz.

- Suli után megy érted valaki?

- Hazadob majd Michael, miért?

- Csak kérdeztem. Nem lepődnék meg, ha a szomszédnál kötnél ki. – röhögött.

- Mi van?

- Halkabban kellene járkálnod a lakásban. Valaki járkálhat hajnalban pisilni, pont olyankor, amikor egy látogatásból jössz haza.

- Te tudod, hogy én..

- Igen, de hétvégén nem akartam említeni, a pénteki eseményeket bőven elég feldolgoznod, nem hogy azt, hogy Hemmingsszel cukkollak. – kacsintott, majd beindította a motort. Nem tudtam, erre mit mondhattam volna.

- Ééés mi van a jó öreg haverunkkal? – kiváncsiskodott.

- Él. Megvan.

- Ennyi?

- Nem beszéltem vele olyan sokat azért. De, Debby meglett.

- Nem. Csillám Hercegkisasszony lett meg.

- Jó, mindegy.

- Ne legyél morcos. Azért a lóért amúgy is ölni tudtál volna.

- Tizenegy voltam. Van öt év különbség azért.

- Érdekes, hogy Luke ennyi éven megtartotta, nem?

- Nem tudom. Biztos. – motyogtam az ablakon kifele bámulva.

- Hiányzik?

- Mi?

- Ő.

- Ki?

- Luke.

A karkötőmet kezdtem piszkálni a bal karomon, majd megrántottam a vállamat.

- Azt hiszem, nem ismerem. Nem tudom, hogy milyen, mennyit változott. Így nem tud hiányozni.

- Elvörösödtél. Szóval hiányzik?

- Nem tud valaki úgy hiányozni, hogy nem ismerem.

Ash leparkolt a suli előtt, én pedig kiszálltam az autóból. Megkerültem az autót és felléptem a padkára és az épület felé indultam.

- Gondold át! – kiabálta a bátyám majd elhajtott. A suli előtt a lépcsőn kuporgott Skylar, egy könyvet forgatva a kezében. Fekete harisnyát, bordó bakancsot és szoknyát és egy fekete kötött pulcsit viselt.

- Szia. – huppantam le mellé.

- Reggelt. – hunyorgott álmosan a napszemüvege mögül.

- Miért van rajtad napszemüveg? Nem is süt a nap.

Skylar levette, én pedig egy pillanat alatt megértettem. Olyan karikák voltak a szeme alatt, hogy 6 kg alapozó sem takarja el.

- Utálom a hétfőt. – közölte egyszerűen majd a kezembe nyomta a könyvet. Á, tehát az enyém.

- Tetszett?

-  Igen, a hétvégén olvastam ki. Ezért nézek ki, úgy ahogy most.

- De ráért volna. Már nem tudom mióta nálad volt.

- Tudom. De szombaton elkezdtem és nem bírtam letenni. Hogy vagy?

- Gyötörten. Te?

- Befordultan.

- A két legjobb párosítás. – huppant le mellém Michael, megvillantva reggeli mosolyát. – Kér a két  kedvenc barátnőm ropit?

Komoran rápillantottunk, majd belenyúltunk a zacskóba és vettünk két-két szál ropit.

- Miért van rajtad napszemüveg Sky?

Sky ismét levette, mire Michael „uhhhhh”-zott egyett, aztán visszatette.

- Milyen volt a buli? – érdeklődtem, Michael meg megette az utolsó szál ropit.

- Tony nagyon berugott. Gondolhatod.

- Te cipelted haza. Tehát jó szar. – állapította meg Sky.

- Az, de találkoztam egy tök szép lánnyal, megadta a számát.

- Előrelépés Michael Clifford életében. – mondta Sky tetetett ujjongással.

- De durci ma valaki. Suli után?

- Hazaviszel. – mondtuk egyszerre.

- Beakartok ülni valahová?

- A Banana Caféba. – jelentette ki határozottan a mellettem ülő gót lány. – A banánsplitjüket vagy mi a fenét minél hamarabb meg akarom kóstolni. 

A hideg kirázott a kávézó nevének hallatára. Nem, nem azért mert a közelében majdnem kitudja mit csináltak velünk egy autóban. Hanem mert tudom,hogy ki(k) járnak oda. Michaelnek és Skynak sem említettem a látogatásomat a szomszédba.

- Leila, te jössz?

- Hát.. aha. – bólintottam.

A csengő megszólalt, mi pedig feltápászkodtunk a lépcsőről és becsoszogtunk az épületbe. Michael magunkra hagyott minket, és a saját szekrénye felé fordult mi pedig a folyosón egyenesen haladtunk a mi szekrényeink felé.

- Este dupla balettunk lesz. – jelentettem ki, miközben a szekrényben próbáltam előkotorni a történelem könyvemet, amit persze az iskolában hagytam és mára nem is tanultam, szóval napközben kell megoldanom ezt a problémát.

- Ne már. – húzta el a száját Sky. – Most a legkevésbé van kedvem három órán át ugrándozni. Úgy nézek ki mintha bemostak volna nekem kettőt a szemem alá.

- Vagy zombijárvány ment át rajtad.

- Ne humorizálj Leila. Ne,ne.

Sky becsapta a szekrénye ajtaját, majd megvárta míg én is összeszedem a hétfői felszerelésem hiányos részeit, majd elindultunk matek órára.

- Sky, most már leveheted a napszemüveged. – törtem meg a csendes menetelést a matekterem felé, ami a második emeleten volt. nem elég az, hogy hétfő van de még matekkal is kezdünk.

- Nem lehet, szörnyen festek.

- Egy gót vagy, amúgy is mindig totál sötét a szemed körül.

- De nem alatta, két kilométeres sávban! – sziszegte, majd megbotlott az egyik lépcsőfokon.

- Vedd már le, semmit se látsz! – vihogtam.

Skylar duzzogva feltolta a fejére a napszemüveget én pedig megállás nélkül nevettem.

- Hagyd már abba! – szólt morcosan.

- A legjobb barátod vagyok, nem tehetem. – vigyorogtam felé fordulva, mikor felértünk az emeletre. – Jól indulnak a hétfők.

- Ha a legjobb barátod rajtad fuldoklik, tényleg csodás. – forgatta a szemeit.- Menjünk, így is elkéstünk matekról.

Hirtelen megfordultam,és gyors léptekkel indultam a matekterem felé. Vagyis, indultam volna.

Miért is ne lenne még csodásabb a hétfő ha nem beleütközöl egy ugyanolyan rohanó diákba, mint amilyen te is vagy abban a pillanatban?

- Figyelj hova lépsz,vigyori. – szólt érdes hangon Luke.

-  Ühm,izé..bocsi.

- Matek?

Bólogattam.

- Ms.Smith már bent van. Elkéstetek. Te vidám egy lehangoló matek előtt. Talán jól indul a nap. – mosolyodott el.

- Ö,ja. Gondolom.

Luke végigmérte a kinézetem majd a mögöttem tétlenül álldogáló Skylarre pillantott.

- Reggelt Skylar.Klassz napszemüveg.

- Kösz Hemmings.

- Később. Talán megint mássz be este az ablakon. – kacsintott és elment. Égő,vörösfejjel vágtáztam a matekteremfelé Sky pedig próbált lépést tartani.

- Leila. – szólítgatott. – Leila. Leilaaaaaaaaaaa.

- Mi az?

- Talán tényleg jól indul a hétfő. – kuncogott.

- Pofa be. – forgattam a szemeimet és bementem matekra.

Miután végig ültünk egy tényleg lehangoló matekórát, Skylar azonnal a padomra telepedett míg a cuccaimat pakoltam. Utáltam, hogy mindig gyorsabban elpakol.

- Szóval,merre is voltál a hétvégén?

- Otthon. Tényleg.

Sky szemei összeszűkültek szinte teljesen beleolvadt fekete erős sminkjébe. Nem nagyon hitt nekem.

- És… miután eljöttem? Pénteken?

A vállamra dobtam a táskám, majd a földet pásztázva elindultam ki a teremből, gót barátnőm pedig szorosan a nyomomban.

- Tehát?

Ajkaimat összepréseltem. Nem akartam mondani semmit sem.

- Nála voltál?

Még mindig nem mondtam semmit.

- Leilaaaaaaaaaaaaaa.

- Igen.

Hirtelen megtorpant és úgy nézett rám, mint aki közölte, hogy egy éves világkörüli útra megy.

Aztán pedig úgy nézett ki mint aki mindjárt hatalmas sikoltozásba tör ki, amit nem értettem, hogy miért.

- Ne hogy itt merd! – fenyegettem, válaszul megragadta a karomat és berángatott a legközelebbi lánymosdóba.

- Meghalok! Te nála voltál! Nála! Annál a gyereknél aki úgy néz ki mint azok a srácok akiket leírnak a könyvben! Átmentél Hemmingshez és nekem egy szót sem szóltál! Most egyszerre örülök és megvagyok rád sértődve! Hogy lehetsz ilyen? Hát ilyet előlem eltitkolni? Pont ilyet??????

- Neked mi a bajod? Nem nagy dolog azért, ennyire azért ne visongj.

- Leila te átszöktél a szembe szomszéd  helyes sráchoz és te egy szót sem szóltál! Most csodálkozol hogy kiakadok?

- Nem átszöktem. Átmentem, hogy a péntekről kérdezgessem. Ennyi. Ennyi volt. Semmi több.

- De hát beszöktél, és az ablakon át mentél. Tehát te átszöktél!

- Nem.

- Ne nézz hülyének az átszökés és átlógás fogalmával teljesen tisztába vagyok.

- Ha tisztába lennél azt mondanád átlógtam és nem átszöktem.

- Leszarom. Mindent tudni akarok!

- De Sky, nem volt semmi. Megkérdeztem, hogy került oda, honnan tudta hogy gáz van és eljöttem. Ennyi.

- Nem ennyi.

Skylar iszonyatosan bosszantó volt akkor ha valamit megakart tudni. Bosszantó ahogyan kipréselte az emberekből amit tudni akart, bosszantó, hogy mindig sikerült.

- Beszélgettünk. Megkérdezte, hogy vagy, hogy vannak a tesóim, és hogy vagyok én. Visszakaptam Debbyt, akit ő őrzött nem tudom hány éven át. Azóta már nem Debby hanem Csillám Hercegkisasszony. És, enyhén burkolta közölte, hogy mindvégig figyelt és vigyázott rám, bár akármennyire aranyos és kedves ebben kételkedem. Ha vigyázott volna rám, nem hagyta volna hogy akármikor lógok lebukjak és bajba kerüljek. De, mindegy. Hét éven keresztül vigyázott rám, mert szerinte magamra képtelen vagyok. Vagyis.. vagyis már csak voltam.

- A bajt mindig magadnak keresed. Te keresed. Attól fölösleges megvédeni. És hogy érti hogy csak voltál?

- Gondolom, nagylány vagyok Sky, megoldom azt, hogy épségben maradjak.

- Én ebben erősen kételkedem, de te tudod. Azért bízok benned. És mire értette azt hogy később?

- Nem tudom. Attól, hogy pénteken nála voltam nem lettünk nagy barátok. Megint.

- Más?

- Nincs. Ez minden. És legközelebb szólok.

- Elmondhatom Michaelnek majd? Fizika előtt úgy is vele lógok, segít megírni a leckém.

- El. És örülök annak,hogy nem járok fizikára.

- Hahahahaha. Na menjél rajzra. – mondta gúnyosan Sky mikor pont megszólalt a csengő.

- Bah.

- Túl tehetséges Woods, most jobban örülne ha fizikára járna?

- Nem. Ebédnél tali. Éld túl a kémiát.

- Francnak járok ennyi hülye órára. – puffogott aztán elvonult. Én pedig futottam vissza a földszintre egészen a rajzteremig.

Rajzon mindig egyedül ültem, leghátul. Önálló munkánál mindig megengedték, hogy zenéthallgathassunk zenelejátszón, így egymagamban teljesen elvoltam ott. Senki sem zavart és én se zavartam senkit sem.

Közel sem szerettem annyira rajzolni, mint amennyire írni. De valamit választanom kellett, a természettudományi tantárgyakat nem bírom, így esett a végső választásom a rajzra. Ment a rajz, de valahol mélyen érzem, hogy a húgomnak ez már most jobban megy mint nekem. Átérzi az egészet, nem csak elképzel valamit és lefesti. Megéli, és örömmel csinálja. Mondjuk öt évesen ne rajzoljon nagyon művész dolgokat, de ha lehetne választani egy „Világ Művésze Díjat” neki adnám nem pedig a legjobb rajzosnak a csoportból.

A nap hátralévő része hamar eltelt. Rajz után a büfében tolakodtam, aztán elmentem bioszra, bioszról mentem irodalomra, ahol felkészültem töri órára, onnan pedig spanyolra.

Végül ebédszünetre.

Michael és Sky a szokásos helyen ültek, és ha jól láttam megint éppen valamin vitatkoztak.

- Hali. – vágódtam le Michael mellé a tálcámmal együtt.

- Itt a sunyi. – vigyorgott Mikey. – Mit eszünk ma Woods?

- Nagy adag sajtburgert. Én. Te, te már semmit sem.  Mizu Clifford?

- Március. Ősz, míg Európában tavasz. Nyaggatnak a továbbtanulással, pedig még van egy csomó időm. Két hónapja járunk suliba és már elegem van.

- Könyörgöm mondd meg ennek a hülyének hogy nincs ideje és ha nem lesz terve úgy végzi mint az én bátyám! – magyarázta Sky, idegesen rágcsálva a sültkrumplijait.

- De a bátyádnak nagyon klassz élete van. Nekem is lehetne.

- De te több lehetnél Nicknél. Lehet ő nem tanult tovább,és ő azóta boldogan éldegél egy másik kontinensen 28 évesen, de neked nem kell Párizsban pincérként végezned.

- De jól keres.

- Le se tagadhatnám, nagyon jól keres. De akkor is.

-  Mikey,én nem szólok bele. – sóhajtottam és beleharaptam a hamburgerembe.

- Na,köszönöm. Látod ő nem nyaggat vele. – mutogatott rám vadul Michael.

- De attól még vihetnéd sokra, de te tudod.

- Majd kitalálom. Amúgy láttam már kik ülnek tőlünk két asztallal arrébb?

- Zsúfolt az ebédlő, kissé antiszociális vagyok, nem érdekel ki van mellettünk vagy kettővel arrébb. – kamuztam. Tudtam kik ültek ott. Évek óta oda ülnek, mint ahogy mi ide.

- Nagyon csinos az a lány a társaságukban. – meresztette a szemét Michael,de én továbbra sem akartam megfordulni.

- Nem érdekel.

- Pedig szerintem érdekel. – kuncogott Skylar.

- Nem. – mondtam. Pedig, valójában érdekelt. Tényleg. 

Harmadik Fejezet

A buszon reszketve, majd a házunkig futva érkeztünk meg. Beestünk az ajtón, lerugtuk magunkról a cipőt, és lihegve estünk be a nappaliba. A sírógörcs kerülgetett, hogy megerőszakolhattak volna, vagy bármi más bajom eshetett volna, és Skylarnak is. Sötét füstös sminkje teljesen elkenődött, és a könnyeit visszanyelve próbálta feldolgozni az eseményeket. Az idegösszeroppanás szélén állt. Folyamatosan ujjait tördelte, miközben besétált a nappaliba aztán a lábai összecsuklottak és a kanapé előtt összekuporodva próbálta összeszedni magát, legalább annyira hogy egy szót kibirjon nyögni. De nem ment. 

- Leila!

Ashton kocogott le a lépcsőn, pizsamában, nyúzott arccal. Odaszaladtam hozzá és remegve ácsorogtam előtte.

- H-hol vannak anyáék? – dadogtam.

- Színházban, az előadás tizenegyig tart. Te meg hol voltál? Egyedül kellett szenvednem a két.. várj ez most nem lényeg. Mi van a csuklóddal? Miért lila? Skylar, miért tört össze lelkileg? Basszus, mi történt?

- M-megtámadtak. – dadogtam.

- Tessék? Hol a francba voltatok? Nyolc után haza kellett volna jönnöd, ehelyett beestél tízkor.

- Az most..most nem fontos. Beültünk valami kávézóba, aztán jöttünk haza…aztán megtámadtak, lefogták a karunkat, elkezdtek egy kocsi felé lökdösni, aztán jött négy srác, mi meg elfutottunk, és most Skylar örökre gót marad, és tuti sokkot kapott én meg…

- Halálra vagy rémülve.

A könnyeim előtörtek, és patakokban folytak le az arcomról. Mert tényleg halálra voltam rémülve. 

Miután kicsit megnyugodtam a nappaliba kuporogtam, Ash-sel, és egy bögre kakaóval a kezemben.

- Szóltam a szüleimnek. – mondtam halkan Sky,miután vissza jött a  telefonálásból.- Pillanatokon belül itt lesznek értem.

- Hogy vagy? – pillantott felé Ash.

- Hát... azthiszem még sem veszek fel hétfőn sötétlilát.

A bátyám a homlokát ráncolva nézett a barátnőmre mire ő csak legyintett.

- Megleszek. – vonta meg a vállát.- Oké vagy Leila?

- Nézz rám.

- Lehet gyakrabban hordasz majd te is feketét.

- Eddig se vittem túlzásba a színes cuccokat.

- Amennyi színt hordasz, az már számomra túlzás.

A kijelentésén halványan elmosolyodtam. Sky leült mellém, és síri csendben ültünk a kanapénkon. A csendet a kapucsengő zavarta meg.

- Azt hiszem,ezek a szüleid lesznek,Sky. –jegyezte meg Ash, és elment ajtót nyitni. Pár perccel később visszatért.

- Keresnek titeket.

Sky és én egymásra pillantottunk, majd félénk léptekkel a bejárati ajtóhoz mentünk, ahol két rendőr állt.

- Skylar Prichard? Leila Woods? – kérdezte az egyik, mi pedig bólintottunk.

- Szeretnénk nektek feltenni pár kérdést. Ugye, titeket támadtak meg ma, kilenc óra húsz körül a Snowy utcán?

Bólintottunk.

- Ne aggódjanak, a támadás előzményeit és mértékeit szeretnénk felmérni, illetve tudják-e mi történt azután miután megtámadták önöket. -  mondta  a másik.  

Minden kérdésre őszintén válaszoltunk és részletesen beszámoltunk a dolgokról.

- Hányan támadták meg önöket?

- Ketten voltak.

- Értem. Nos, feltételezhetően, a támadóik valójában hárman voltak, kettő aki önöket fogta le, egy pedig az autóban várta másik két társát. Az autóban ülő ember kinézetét látták-e?

- Nem. – felelte komoran Skylar. – Nem láttunk semmit sem.

- A két támadót elkaptuk, a harmadik pedig elmenekült, de a nyomozás folyik. Esetleg ha megtudnak valami újat, jelentkezzenek kérem.

- Rendben.

- Viszlát.

A két rendőr elment, aztán Sky szülei is megérkeztek.

- Később jelentkezem. – ölelt meg, majd az autóhoz futott.

Visszamentem a házba, megvártam míg megérkeznek a szüleim és elhadartam nekik is a történteket. Apa pufogott, anya sokkot kapott és még ki is oktattak, hogy a minimum az, hogy szólok, ha elmegyek valahová. Mindig itthon punnyadok, néha örülhetnének annak, ha kimozdulok. Na, mindegy. A szüleim teljes mértékben kiborultak, rajtam, a rosszindulatú embereken, azon,hogy elfogyott a tea(?) de leginkább rajtam, hogy nem csak a bajt vonzom (és keresem) hanem már a veszélyt is. Végül azt javasolták, hogy próbáljak meg pihenni, és ha bármi gondom van nyugodtan szóljak, aztán pedig takarodóra intettek engem és Asht is. Nem volt nekem semmi bajom. Nem ment el az eszem, nem lettem félőrült egy támadás után,hiszen túl éltem. Nyilván az egésznek a következménye az lesz, hogy soha többet nem sétálok a sötétben azon a  környéken. Az egész hirtelen történt, és szinte még fel se fogtam. 

Képtelen voltam alvásra és arra is hogy a fürdőbe vonszoljam el magam, hogy lezuhanyozhassak. Az  szobám ablakában ültem, és az agyam folyamatosan kattogott. Nem tudom hány óra lehetett. Talán egy. Talán kettő. Az ablakom pont a szemben lévő házra nézett. Sötétbe volt burkolózva, oldalról áradt ki egy kis fény. Luke szobájának a fénye. Még ébren van.

Fogalmam sincs miütött belém. A szoknyámat átvettem egy cicanadrágra, és egy sötét fekete pulcsit vettem fel ami combközépig ért. Az ágyamat, valamennyire felpuposítottam, hogy ha esetleg benézne hozzám valaki azt higgye, hogy alszom. Kiosontam a szobámból kezemben a fekete bakancsommal. A hátsó ajtónál belebújtam a cipőmbe majd halk léptekkel elhagytam a házunk területét. Átfutottam az úton Lukeék háza irányába. Nagy kertkapujukat, óvatosan kinyitottam belülről (el se hiszem,hogy emlékeztem,hogy kell) és beléptem. Hogy is másztam fel mindig az ablakához? Mikor kisebb voltam, mindig esténként átszöktem, ha unatkoztam, felküszködtem magam az ablakához, az oldalt lévő kerítés szerű valamin (sose tudtam a nevét) aztán bekopogtam ő pedig beengedett. Most sem csináltam másképpen, mondjuk többször azthittem, hogy lefog alattam szakadni egy fadarab  esetleg betörőnek néznek hiszen az ruhaösszeállításom pont ahhoz hasonlított, vagy nem tudom,de felvergődtem Luke ablakához. Szobájában halványan égett a lámpa. Óvatosan átmásztam az amúgy nem túl széles párkányra, aztán kopogtam. Semmi. Én pedig egyre inkább attól féltem, hogy észreveszik az eltünésem, vagy hogy leesek és eltöröm a gerincem/kezem/lábam vagy bármelyik testrészemet. Újra kopogtam. Semmi. Ismét megpróbálkoztam. Hirtelen elhúzódott a függöny ezzel totálisan megrémisztve engem, és azt hittem most esek hanyatt. Luke arcára a meglepettség ült ki. Kinyitotta az ablakot, aztán csak ott állt (félmeztelenül,amúgy) és engem nézett.

- Hali. – suttogtam.

- Szia. – felelte.

Egy darabig csak bámult rám a szúnyoghálón keresztül, majd azt is feltolta.

- Mi járatban,erre? – vigyorgott. – Hallottál már arról a dologról, amit ajtónak nevezünk? Eléggé ismert, sok ember használja. Ti azon át szellőztettek?

Mikor először másztam fel itt akkor is ugyan ezt kérdezte. Tíz évvel ezelőtt, ugyanilyen pimasz mosollyal.

- Nagyon vicces. – morogtam.

- Mássz be. – nyújtotta felém a kezét. Elfogadtam a gesztust és bebújtam az ablakon. Halkan a padlóra helyeztem a lábam, Luke pedig elengedte a kezemet. Leemeltem a kapucnimat a fejemről majd a tekintetem gyorsan végigfuttattam a szobán. Olyan volt mint egy tizenhét éves rocker szobája, nem mint egy tíz éves sportos srácé.

- Már nagyon elzsibbadt a lábam nem tudom meddig bírtam volna ki úgy, hogy azon a nem túl széles párkányon guggolok. - mondtam, miközben a lábaimat nyújtottam le. 

Luke elmosolyodott, én pedig kényszerítettem magam, hogy ne az izmos (!!!) hasát nézzem, hanem próbáljam tartani a szemkontaktust. Őszintén bevallva nagyon nehéz volt. Egy majdnem tizenhét éves lányban is táncolhatnak a hormonok, a hasa pedig mágnesként vonzotta a tekintetem. Kilencévesen sem láttam félmesztelenül, nem hogy most.

- Mi járatban Woods?

- Válaszokat keresek. 

- Mint mindig, amikor felzaklat valami. – ült le az ágya szélére és az ölébe ejtette a kezét.

- Mi? Nem.

- De, igen. Amúgy ülj le. – mutatott az asztalánál lévő székhez, én pedig kényelmesen elhelyezkedtem benne. – És kérdezz.

- Hogy kerültél oda? Kikkel voltál? Mi történt utána? A zsaruk kikérdeztek?

- Utánatok indultam haza.

- De hát kocsival voltál.

- Nem, most nem.

- De, láttam hogy azzal jöttél haza.

- Kémkedsz utánam? – vonta fel a szemöldökét, de közben folyamatosan mosolygott.

- Mi? Dehogy. Amikor minket kikérdeztek a zsaruk, láttam. Téged ott kérdeztek ki?

- Igen.

- És, kikkel voltál?

- Azokkal a srácokkal akikkel együtt zenéltem.

- Oké, de azok kik? Honnan tudtad, hogy gáz van?

- Fellépés után, kimentünk a bisztró elé, míg James  és Dominic  elszívott egy cigit, ott előttünk megállt egy fekete autó és az a két alak szállt ki, és gyors léptekkel haladtak utánatok. Innen sejthető volt. Két életvidám lány akik számukra friss préda, meg két pedofil az utcán. Nyilván, nem hagyhattuk, hogy bajotok essen.

- Ti hívtátok a zsarukat?

- Igen, mi voltunk. Mikor kiértek, mindegyikünket kikérdezték, addig másik két rendőr a félig élőhalott emberkéket a rendőrautóba lökdösték, a kezüket pedig lebilincselték. Kérdezték, kiket támadtak meg én elmondtam, így ezért titeket is kikérdeztek. Miután mindennel végeztünk, visszamentünk és igen kocsival jöttem haza, előtte meg kiraktam a srácokat. Mit szeretnél még tudni?

- Ennyi. Ennyi bőven elég. Vagy is, miért kamuztad azt, hogy éppen arra jártál?

- Leila, évek óta nem beszéltünk, sőt konkrétan nem láttalak, nem mondhattam neked azt, hogy figyellek attól és vigyázok rád ezért vertük agyon azokat a nyomorékokat. Ne hidd azt, hogy így van mert nincs így. Sose volt azután.. miután nem beszéltünk.

Elvigyorodtam.

- Oké, amúgy egy percig nem hittem ezt.

- Akkor jól van.

Egyikünk sem beszélt pár percig. Én próbáltam feldolgozni a hallottakat, Luke meg felvett egy pólót (miért?????????) aztán visszaült.

- Jól vagy?

Nem tudom hogy, kérdését a történtek utánra értette vagy arra hogy egyáltalán hogy vagyok, így 7 év után.

- Megvagyok. Élek. – feleltem. – Mi a helyzet veled?

- Hasonló a helyzet. Ashton megvan?

- Tanul, zenél, és egy zeneboltban dolgozik mellette. Igen, ő megvan.

- És Dylan? Focista lesz?

- Úgy tűnik. A kajára is azt képzeli, hogy meccs és azzal játszik reggelinél.

- És Cornélia?

- Tudsz a húgomról?

- Basszus, a szembe szomszédom vagy,hogyne tudnék.

- Ó,igen. Persze. Vele.. vele nincs semmi. Sokat fest, és rajzol. Egész ügyes.

- Lesz egy picasso a családban? Nincs túl sok tehetség egy helyen?

- Anya szerint, minél több egyéniség és tehetség, annál jobb a világnak.

- Skylar, hogy van?

- Még mindig várnom kell arra, hogy magától hordjon majd színeket. De, ő rendben lesz. Maximum örökre gót marad.

- Nem sok reménye van annak, hogy hippi legyen.

- Pedig, esküszöm ma míg nem jött az a két gonosz, az volt a terve. - mosolyogtam.

Megint csend telepedett ránk. El sem hiszem, hogy bemásztam a szembe szomszédom szobájába, ő pedig itt ücsörgött velem szembe félmeztelenül, és.. és beszéltünk. Az a támadás már annyira távolinak tűnt. Mintha nem pár órája történt volna meg. Több évnek tűnt.

-  A-azthiszem vissza kellene mennem. Nem akarok lebukni, ismét.

- Ismét?

- Maradjunk annyiban, hogy nem egyszer léptem le, csak úgy otthonról.

- Kiugrottál az ablakon, vagy mi?

- Kijutni is ki lehet rajta nem csak be.- nevettem, majd felálltam a székből és megindultam Luke ablaka felé.

- Most is ott akarsz távozni?

- Nem akarom felkelteni a szüleid.

- Nincsenek itthon. Használhatod az ajtót.

- Ó,oké.

Luke lekísért a az előszobáig, majd egy kulcscsomóért nyúlt, hogy kinyithassa az ajtót.

- Pihend ki magad.

Bólintottam majd kinyitotta az ajtót.. aztán visszacsukta.

- Várj. Maradj itt! Ne mozdulj!

- Oooooké.

Luke elszaladt vissza az emeletre, majd néhány másodperccel később visszajött és egy plüss lovat nyomott a kezembe.

- Ez meg mi?

- Debby.

- Nem, Debbyt elhagytam amikor..

- Amikor tizenegy évesen Skylarrel azt hitted marha menő egy kertvárosi parkban teázgatni a kedvenc plüsseitekkel. Aztán, valahova futottatok, és otthagytad.

- De mire visszamentem nem volt ott. Azt hittem, elhagytam.

- De nem, mert nálam volt. És különben is, egy ekkora lovat nem lehet. Tessék. Ideje visszatalálnia a Debbynek a gazdájához.

Luke a kezembe nyomta a plüsslovat, én pedig dermedten álltam előtte a plüsst nézve.

- Hét éven keresztül, vigyáztál rám? – suttogtam.

- Valakinek muszáj volt. Magadra képtelen vagy. Vagyis voltál. De talán, boldogulsz egyedül is. Egyszer biztos.

A fülem mögé tűrtem az arcomba hulló  tincseimet, majd Lukera pillantottam.

- Köszönöm.

- Jó éjt Leila.

- Jó éjt Luke.

Kinyitotta nekem az ajtót, én pedig visszakocogtam a házunkba.