Hetedik Fejezet

 Ebédszünetbe Skylarrel a könyvtárba mentünk.

- Mit is keresünk pontosan? – pillantottam kérdően gót barátnőmre.

- Függvénytáblázat vagy mi a franc. A sajátom otthon maradt az meg ugye kell matekra.

- Jó, de siess, alig várom, hogy befaljak egy meleg szendvicset. Sok ketchuppal.

- Fúj. Hogy lehet azt szeretni? – fintorgott miközben a polcokat böngészte.

- Paradicsom sűrítmény.

- Bah. Az a zöldség is vajon miért létezik?

 Megvontam a vállam majd tovább sétálgattunk a suli könyvtárába.

- Hol lehetnek?– forgolódott Skylar. Megint megvontam a vállamat és tovább  haladtam. Aztán megbuktam valamibe és kis híján átestem valamin. Vagy is valakin.

- Hohó! – próbált visszahelyezni az egyensúlyomba egy srác. Iszonyat ismerős volt. Úgy      nézett ki mint aki most kelt fel. – Figyelj oda.

- Ne aludj a könyvtárban. – feleltem csípőből.

- Tudsz jobb helyet?

- Fiú wc? Kocsi? Tanóra?

- Hm. Okos. – a fiú felállt a földről majd egy darabig fürkészett.

- Ne bámulj már ennyire! – vágtam a karjára.

- Tudom ki vagy.

- Jó neked.

- Leila Woods. Balhés lógós. - nevetett.

- Ez egy remek megállapítás. Te pedig… - nem jutott eszembe ki ő pedig esküszöm láttam már egy csomószor.

- Calum Hood. Az egyik megmentőd arról az estéről. És Luke haverja.

- Ó, tényleg. Tudtam, hogy ki vagy csak a neved nem ugrott be. És itt alszol a könyvtárban?

- Ja.

- Luke is idejár aludni? 

- Nem, szerintem ebédszüneten van a srácokkal. Miért?

- Semmi. Csak kérdeztem.

Hirtelen Skylar ugrott elő a polcok közül.

- Megtaláltam! – lobogtatta előttem a keresett könyvet. – Iszonyat poros és büdös is, de egy órára elég lesz.

- Khm. Skylar. – a fejemmel Calumra biccentettem.

- Ó. Óóóó. Társaság.-kapcsolt Skylar majd végigfuttata a tekintetét Calumon.

- Cal, ő Sklyar. Skylar. Ő Calum.

- Én azt hittem, hogy ő gót. 

- Az is. Nos..örültem, Cal. Menjünk. – löktem egyet a barátnőmön aki szerintem kissé lefagyott. Kitoltam a könyvtárból majd az egyik lánymosdóba félrehúzódtunk.

- Sklyar, megvagy?

- Persze. Ja. Mit keresett ott?

- Aludt.

- A könytárban?

Bólintottam.

- És Luke?

- Ebédszüneten. Azt mondta.

- Menjünk mi is.

- De tuti jól vagy?

- Persze. Jól állt neki ez a furán elaludt haj. Lehet ezentúl még gyakrabban jároma  könyvtárba. – kalandozott el,mire én felnevettem majd kimentünk a mosdóból és a büfé felé vettük az irányt. Skylar kiakadt arról, hogy ő nem így akart vele találkozni meg hasonlók, de szegényre annyira nem tudtam koncentrálni. Iszonyatosan álmos voltam. Volt amikor tisztán hallottam mit magyaráz nekem, de volt amikor teljesen kiesett az amit mondott. Éreztem, ahogyan a szemhéjam hol elnehezedik, hol pedig mint egy robotnak kinyílik és halad előre. Legtöbbször a folyosón is napszemüvegbe mászkáltam, ott is ahol elég gyér fény világította meg az utat. Mint például a büféhez vezető folyosó. Az is ilyen volt. A tanórákon kénytelen voltam elviselni, ahogy az iskolatársaim látják a sötét karikákat a szemem alatt. Gyakran odaszóltak valamit, hogy „Te voltál a zombijárvány első áldozata?” vagy „Hány könyvet olvastál el az éjjel?”  vagy „Klassz a barátnőd sminkje egész éjjel azon dolgoztatok?” Ja pont a gót barátnőmnek csinálok precíz füstös fekete sminket mikor ő már magának negyedóra alatt lerendezi, én meg a tusolással szoktam félórát szenvedni. De ja, azért nézek ki úgy mint egy hulla. Különcök hátránya : kirekesztettek a társadalomból és ismert az iskolában, de nem úgy mint akivalami nagy célt ért el a suliban, vagy mert menő. Hanem azért mert szimplán egy különc. A különcök csak úgy ismertek lesznek, még sem fogadják be őket sehova. Ők kilógnak, mert mások. És ha már jön valami új, ami eltér a megszokottól, az már nem való a képbe.

Annyira belemerültem a gondolataimba, hogy nem is vettem észre hogy neki mentem valakinek.

- Basszus, ma már a második srác akibe beleütközöm. – sziszegtem, majd feltoltam a  fejem tetejére a napszemüveget.

- Igen. Ki volt a másik szerencsés srác előttem? – nézett le rám mosolyogva Luke.

- Öhm. Izé. A haverod a könyvtárban.

- Mondtam már neki, hogy ne aludjon a polcok között mert egyszer valaki átesik rajta.

- Ja, így volt.

- Mi a helyzet Skylar? – pillantott oldalra Luke.

- A szokásos. Merre mész Luke? – vonta meg a vállát. Látta Luke-on, hogy eléggé álmos így alig bírta visszatartani a mosolyát. Meglöktem a vállánál.

- Calumot keresem,de úgy érzem már megvan. - mondta Skylarnek célozva. - Áll még a hat?  - nézett vissza rám.

- Jaja. – helyeseltem.

- Klassz. Majd gyere át. Megyek összeszedem Calumot, jó ebédszünetet. – kikerült minket majd tovább sétált a sötét folyosón.

Skylar visításba akart kitörni.

- Kérlek Skylar.. ne most.- suttogtam. Nem bírta ki. Magával rántott a technika teremhez, amit általában nyitva hagynak (pedig nem kéne).

- Te ma hatkor találkozol vele?! – sipította.

- Csssssss. Igen. Az lett volna a program ami ma hajnalba. De könyörgöm ne visíts.

- Randi?

- Mi van?! Nem! Nem! Neeeeeeeeeem! Ez nem randi!

- De kettesben lesztek?

- Igen.

- Akkor randi!

- Úristen Sky, ne olvass annyi romantikus regényt! Két barát együtt lóg este egy kicsit hétköznap. Nem randi. Nem fogok vele randizni. Eszem ágába sincs vele randiznom. Kb. olyan lenne mintha te és Michael elmennétek randizni. - Skylar elfintorodott. – Na ugye.

- Hogy érted, hogy sosem fogsz vele randizni?

- Istenem Skylar, a drága ebédszünetünkből veszed el az időt, én meg éhen halok.

- Van még időnk. Na?

- Sok lányt hülyít. Én meg csak a barátja vagyok. És tényleg úgy kezel mint a barátját. Nem hülyít, se semmi. Másokat hülyíthet. Nem randiznék a legjobb barátommal. Sohasem. Érted?

- Tényleg sok lányt hülyít?

- Te sose figyelsz mikor Michael mesél?

- De, de néha az agyam kikapcsol mikor beszél.

- De szemét vagy! – forgattam a szemem. – Menjünk máááár éhen halok.

- Oké oké. Csak még egy kérdés.

- Na.

- Ha beleesel nekem szólsz először, ugye?

- Skylar!!! Nem fogok beleesni, úristen, hogy a francba jut ilyen eszedbe?!

- A legjobb barátok sokszor egymásba szeretnek…-elmélkedett

- A könyvekben. A könyvekben Skylar.

- Jó, de..

- Nem, felejtsd el azt hogy én és Luke vagy Luke és én. Nincs olyan. Oké? Ne kombinálj. Barátok vagyunk.

- Jó. Értem. – bólintott, majd elmentünk ebédelni (végre!!!!)

A nap hátralévő egészen gyorsan telt. Álmosan, és vidáman. Lukenál meg mintha felgyorsították volna az időt. Iszonyat sokat baromkodtunk Játszottunk az xboxon amin és sorozatban vesztettem, akármilyen játékkal is játszottunk. Megnéztünk valami filmet amire egyikünk sem emlékszik mert mindketten bealudtunk.Ő mellettem elterülve mint egy béka én pedig összekuprodva keresztbe, a fejemet a hátán pihentettem. Hát, az ébredésünk idilli volt. Belebökött valahogy az ujjával a hasamba mire én fájdalmasan felnyögtem, és felültem. Utána esett le, hogy átaludtunk a filmet, mert már rég a stáblistát mutatta a tv. Fáradtan felnevettünk, és próbáltuk kitalálni hogy mi lehetett a sztorija a filmnek. Náluk vacsoráztam, és játszhattam Luke kutyájával. Valamikor tíz fele kikisért az utcára én pedig álmosan és egyben nagyon vidáman mentem haza. Pedig, akkor még egy árva szót sem tanultam.

Másnap, már valamennyire kipihentebben ébredtem, és kipihentebben érkeztem a saját társaságomhoz akik megint vitatkoztak valamin korán reggel. A kocsiból kiszállva hatalmasat sóhajtva indultam feléjük.

- Sziasztok. – ültem le Skylar mellé a lépcsőre,ő pedig kiváncsian fordult felém.

- Nem hívtál tegnap. Nem üzentél se a facebookon, se twitteren, nem kommenteltél instán, nem írtál fanmailt tumblren, nem kaptam sms-t, nem írtál mailt sőőőőt postán sem adtál fel nekem levelet.

- Azt ma már nem is szokásos. – ásította Michael.

- Na? Naaa? Mi volt tegnap?

Röviden elhadartam Skylarnek mi volt tegnap este ő pedig figyelmesen hallgatott végig.

- Ééés hogy érezted magad? És tényleg semmit sem tanultál?

- Jól. Tényleg. Tök jól. Bár ha nem lettem volna annyira kialvatlan, talán nyerek a játékban és az még fokozta volna a jókedvem. De, így is jó volt. És tanulni pedig elkezdtem de a matek könyvem felett bealudtam.

- Aha. Tehát..

- Kéne a füzeted hogy lemásoljam a házid. - nevettem.

A barátaim gyorsan leakadtak a „Luke-nál lógtam este” témáról és visszatértek a vitatkozásukhoz. Egy darabig hallgattam őket, de egy idő után elbóbiskolva néztem a diákokat akik, a suli bejárata felé haladtak. Ahogy az elsősök már kicsit magabiztosabban közelítik meg az épületet mint első hónapban és ahogy a végzősök, és a többi nagymenő mennyire pofátlanul és nagyképűen vonulnak végig a suli előtt. Ahogy a stréberek a könyveiket szorongatva apró léptekkel a földet pásztázva sétálnak, vagy ahogy rockerek haladnak felénk miközben a fejük füstöl.

- Hé. Héééé – ütögettem meg Skylar vállát, aki abbahagyta Michaelnek az érvelést a mustárról(?).

- Mi az?

- Az ki? – mutattam a távolban lépkedő alakra. Feltűnő volt, és színes. Szőke vállig érő hullámos haját egy fejpánttal tolta hátra, valami narancssárga kivágott pólót viselt farmerdzsekivel amin színes kitűzők lógtak. A farmerja egyik térdénél szakadt volt, a lábszára pedig felvolt hajtva és narancssárga Converset viselt. A nyakában valami lánc lógott amin kis virágok csörögtek.

- Bahh, gyűlölöm a narancssárgát. Hogy rikít.

- Skylaaaaaaar.

- Nem tudom ki ő. Gondolom új. De.. mintha láttam volna fizikán. Hm. Majd utána járok.

A lány lehajtott fejjel haladt fel mellettünk a lépcsőn, majd pont csengő megszólalásákor eltűnt az ajtóban. Mi pedig utána mentünk.

Egy hosszú rajzóra után félig festékesen siettem le a büfébe, hogy friss pizza reményében. Miután megszereztem a kívánt sonkás minipizzámat, az udvarra mentem ahol Skylar meg Michael a szokásos helyünkön vártak.

-  Mitől kék a homlokod? – meredt rám Mikey, majd az ujját benyálazva elkezdte dörzsölni a homlokom.

- Hagyd abba!  – csaptam a kezére, mire ő röhögve elvette. – Természeti jelenségeket festünk akrillal. És én a hullócsillagokat ábrázolom. Bár, nem tudom, hogyan lett kék a homlokom..

- A kézfejed is kék. Nem értem, hogy lehet úgy festeni, hogy az ember utána úgy nézzen ki mintha belemártották volna egy festékes vördörbe. Na, mindegy is. A hippi veled jár rajzra? – kérdezte Sky beleharapva egy óriási hamburgerbe, miközben a távolban méregette az újoncot.

- Igen. Ezek szerint nem csak veled jár közös órákra. Egyébként nagyon ügyes. A stílusához illően eléggé színes rajzot fest.

- Na mit?

- Napfelkelte. A könyökéig belepte a narancssárga, citromsárga, rózsaszín és lila festék.

- Látom. Neve is van?

- Tuti, csak nem figyeltem, hogy mi.

- Jellemző..elragadott a művészet. – forgatta a szemét Sky, majd hirtelen átnyúlt Michael tányérjába és elvett egy sültkrumplit.

Félig koszosan a festéktől neki láttam én is az ebédemnek. Alig, hogy beleharaptam a pizzámba, nagy zajra lettünk figyelmesek néhány asztallal arrébb.

- Te szerencsétlen! – visította valami szőke vasalt hajú lány. A rózsaszín pólóján darálthúsos tészta díszelgett. Sose hittem volna, hogy ennyire felemlő érzés lesz látni Serena Neummant megalázva. Ő a menők menője, akin végigment már az egész focicsapat. A fő kritikus, aki leminősíti a diákokat, akárcsak minket is, annak idején. Ő az aki azonnal ráakaszkodik az aktuális menő srácra köztük.. köztük Lukera, akivel nem olyan régen egy asztalnál ücsörögtek a barátaival. Bah. Hülye liba.

A diákok Serena és az új lány köré gyűltek aki tágra nyílt szemekkel szomorkodott, gondolom azon, hogy oda az ebédje.

- Nem látok semmit. - csapkodta az asztalt Skylar, majd lazán felállt rá. Mi Mikeyvel csak ültünk és hallgattuk az eseményeket, közben Skylar utánozta Serenat (nem pont ugyanúgy, de így viccesebb volt) ahogyan reagál.

- Te hülye hippi! Nem elég, hogy belepofátlankodsz már egy hónap elteltével a tanévbe, és az idétlen külsőddel hirtelen elragadsz mindenkit, de közlöm, hogy engem rohadtul nem sikerült! Marhára nem ide tartozol! Idétlen ribi. Ne hidd, hogy megúszod ezt. A kedvenc blúzom volt. Oda kéne menned a nyomikhoz vagy a kis különcökhöz. Azok csinálnak ilyet!

- Ez minket szid! Egyszer nem öntöttem rá az ebédem, pedig annyiszor megakartam tenni! Hisztis picsa! Megölöm! – dühöngött Sky majd hirtelen leugrott az asztalról, Michael pedig elkapta a karját. Innentől kezdve nem tudom mit mondott Serena az új lánynak, mert Skylar szitkozódását kellett hallgatnunk.

- Engedd el. – tátogtam.

Mikey elengedte Sky karját, ő pedig durván utat vágva magának a tömegben haladt a két szőke lány felé.

- Ki fogja nyirni Leila. Kicsapják.

- Csaknem. Melyik bakancsa van ma rajta?

- A fekete.

- Neki van vagy három. Melyik?

- Amelyiknek olyan vastag a talpa.. és a fűzőknél apró de éles szegecsek vannak, ha jól láttam.

Átgondoltam a hallottakat, majd ledobtam a pizzát a műanyag tányéromra.

- Bassza meg Michael, kifogja nyírni!

- Erről magyarázok!

- Ne ne ne ne! Ez nem jó! – felpattantam és Michael karját megragadva haladtam előre ahol Skylar utat tőrt magának.

Senkitől sem kértem elnézést a tömegben, mivel több ember hála a lökésemnek kiborította az aktuális löttyöt a kezében/neki esett a másiknak/ rátapostam a lábára, de mivel annyira senkit sem bírok nem nagyon érdekelt a diákok csúnya tekintete. Folyamatosan azt hallgattam hogy a legjobb barátnőm mit vág Serena fejéhez és hogy Serena hogy reagálja le azokat.

Mikor sikeresen kitörtünk a  tömegből, éppen Serena vágott Skylarhez nem túl kedves szavakat.

- A semmire kellő gót, meg menti a még semmirekellőbb hippit, vagy mi? Olyan bájosak vagytok. Pláne, hogy semmiben sem hasonlítotok. - mondta gúnyosan Serena, majd felénk nézett - Tessék, itt vannak a haverjaid. Michaelnek hogy-hogy nem hullik még a haja? És Leila, hogy-hogy idejár még? – vigyorgott gonoszul, Skylar pedig összefont karral állt a megszeppent hippilány mellett és méregette az „ellenfélt”.

- Figyelj én beleszólok.

- Ne! Eszedbe ne jusson! – állítottam meg Michaelt.

- Ne már Leila, a hippi lelkileg összeömlött, Skylar meg mindjárt vérfürdőt rendez Serena meg úgy vigyorog mint abban az idegesítő fogkrém reklámba.

- Te nem üthetsz meg lányt!

- Ja. De ha valamit ráborítanék?

- Michael..ez.. zseniális. De utána olyan pocsék sorunk lesz.

- Dehogy lesz. Én a végzősöknél zenész vagyok, különc zenész, ti pedig a barátaim, és bízom a képességeitekben. Tehát ha bántanak Skylar valakinek bemos egyet, te pedig amúgy is veszélyesen élsz, majd valakit extrémen megszívatsz.

- Jó.. de hagyd hogy én csináljam.

Michael bólintott én pedig megpiszkáltam a mellettem ácsorgó alsóbb évest, aki még fel sem bontott palackos kólát tartott a kezében.

- Hé, azt még megiszod? – kérdeztem tőle,mire ő értetlenül nézett rám. Megértem, hülye kérdés volt.

- Ühm. Aha. Miért? - felelte furán.

- Ide tudnád adni? Veszek neked egy másikat, utána, ígérem.

-A fiú megvonta  a vállát, majd átadta nekem a palackot.

- Látom mentosod is van. – pillantottam le a zsebére.

- Ja. Kérsz?

- Kettőt, kérlek.

Miután kaptam két darab mentos olvadós cukorkát és egy üveg kólát vigyorogva fordultam Mikey felé mutogatva neki a szerzeményem.

- Biztos vagy ebben?

- Persze. Megvárom míg befejezi a monológját, aztán odaállok. Ennyire pocsék, de egyszerű tervet még sose csináltam meg Serena Neumannal, és ha már bolognai akkor legyen hozzá pepsi.

Kék hajú barátom nevetve rábólintott, aztán mikor látta, hogy Skylar megindul Serena felé meglökött.

- Serena! – kiáltottam.

- Mi a fenét akarsz? – nézett rám, valami hülye grimaszt vágva. Jó, nyilván nem festhettem valami bizalom gerjesztően a homlokomon lévő kék festékkel illetve a tenyeremen lévő halványsárga fekete festékfoltokkal, és a kézfejemen halványodó kékes fekete folttól, de attól még nem egy kukából másztam ki.

- Bocsi, hogy beleszólok ebbe az egész vitába, meg minden, de figyelj – kiléptem a  tömegből és egész közel Serena elé mentem – Mindig azt hiszed, hogy neked mindig minden olyan jól áll. Viszont, ne gurulj be de a spagetti a pólódon..hát.. hogy is mondjam. Undorító. Mondjuk a pólód is de mindegy, a spagetti pedig csak ront a helyzeten.

- Ezt meg még is ho..

- Elegáns feszülős undorító rózsaszín póló, amiből kilátszik a push up is. Figyelj, tök mindegy mit csinálsz a melleid akkor is aprók maradnak ha nyolc guriga wc papírt tömködsz oda.

- Mondja ez a..

- A? A mi? Bocsi semmilyen push up használati tapasztalatom nincs, különben is a wc papír kidörzsöli a bőrödet, nem tudtad? Attól olyan piros az egész mellkasod.

- Skylarrel összepasszoltok. Ugyanolyan nyomoroncok, és különcök maradtok örökre. Még hogy push up?! Pff, elmész te a francba.

- Majd ha lesz kedvem megkérdezem a focicsapatot mikor átmentek rajtad mit láttak - nevettem, Serena feje meg egyre inkább kezdett színt váltani. – Ó apropó. Fogd ezt meg kérlek. – felbontottam a kólát, majd a kupak nélkül adtam át Serena kezébe akinek tiltakozási időt sem hagytam. Előkaptam a kardigán zsebembe süllyesztett két darab mentos cukrot majd a palack fölé emeltem.

- Mentos? – kérdezte meglepve.

- Igen. Tudod, én a kólát csak mentosszal iszom.

- Gusztustalan vagy.

- Az. De figyelj – mosolyogtam, majd beledobtam a két cukrot – meglátjuk mindjárt ki az undorítóbb. 
Hátrább léptem Serena meg grimaszolva meredt rám majd az üvegre, aztán egyszer csak előtört belőle a kóla és az egész arcát, majd a pólóját is beterítette. Sikítva dobta le az üveget az aszfaltra majd dühösen rám nézett. Álltam a tekintetét, közben azért észleltem, hogy Skylar a hasát fogva nevet fel, és hogy az összes diák csodálkozva kapkodja a fejét, majd elneveti magát. Serena végül nem mondott semmit, csak utat tört magának a tömegben, és eltűnt az épületben.

- Na emberek, oszolj! – intett Michael a diákok meg mintha mi se történt volna folytatták az ebédszünetet.

- Kösz srácok, már azt hittem oda megyek és alá rúgok.- nevetett Sky.

- Ja, ezt akartuk megakadályozni. Jól vagy azért? – suttogtam. Azért nem kevés önbizalom romboló megjegyzést kapott nem olyan régen.

-  Á, én meg leszek. A kérdés hogy hippike meg lesz-e.

- Rendes tőle hogy kiálltál érte.

- Nem érte álltam ki. Minket szidott. Ő csak egy célpont volt, és valahogy belevont már minket is. Mindig is ez Serena célja. A megaláztatás.

- Azt hiszem, ő is a csapatunk tagja már.

A lány elég szerencsétlenül ácsorgott közöttünk, majd végül oda hívtuk az asztalunkhoz, hogy egyen velünk. Odaadtam neki a minipizzám felét, ő pedig boldogan elfogadta.

- Na, szóval. Leila Woods vagyok. Mellettem ez a kék hajú Michael Clifford, melletted pedig a tetőtől-talpig feketében lány Skylar Prichard.

- Az én nevem Holly Moore. És ismerlek titeket, veled járok rajzra Skylarrel pedig fizikára Michaellel pedig.. – gondolkodott erősen a Holly Michael pedig rá mosolygott.

- Velem nem járhatsz egy órára egy évvel idősebb vagyok.

- Végzős vagy?

- Igen.

- Hűűű. Még itt egy végzőssel se sikerült beszélgetnem.

- Mióta jársz ide? – kérdeztem.

- Két hete, de eddig igyekeztem annyira nem nagy feltűnést kelteni. Szóval mindig vagy nagyon korán vagy későn jöttem iskolába, mindig bent ettem és senkivel sem beszélgettem. Egyszer akartam idekint enni akkor is ebbe a szajhába ütközök. Ő volt a hibás, direkt nekem jött!

- Még senkivel sem beszélgettél?

- Nem. Nem találtak szimpinek vagy mi, pedig folyamatosan megbámultak és néhányan rám is mosolyogtak. Nehezen barizós tipus vagyok. Vagy is, szeretek barátkozni de nem kezdeményezek.

- Tehát te hippi vagy? – szólt bele a társalgásba Skylar aki egészen idáig csendesen evett.

- Hát.. izéééé. Olyasmi. Bírom a színes cuccokat, a virágokat, a békét, az állatokat, meg a fura dolgokat. Ja meg szoktam batikolt pólókat csinálni.

- Én nem férek meg egy hippi mellett! – jelentette ki idegesen.

-  Ugyan már Sky. Nézz már rá. Túl aranyos, senkinek sem tudna ártani.- magyarázta Michael.

- Nem, nem arról van szó, hogy nem aranyos meg kedves vagy valami, hanem nézz már rá. Mint akit telibe hányt egy szivárvány! Én ezt nem bírom ez bántja a szemem!

Holly kék szemeivel nagyokat pislogva méregette a társaságunkat, és próbálta megérteni a dolgokat.

- Nos, Holly az a helyzet, hogy Sklyar barátunk gót. Nem bírja a színes cuccokat, és úgy gondolja te annyira színes vagy mintha egy szivárvány vízesésből léptél volna ki. – magyaráztam neki.

- De szupi! A szivárvány annyira szééép.

- És még ostoba is. Arrgh! – morogta Sky majd lefejelte az asztalt.Én és Mikey pedig szimplán röhögőgörcsben törtünk ki. Fura volt látni egy vidám hippit egy komor gót mellett, aki ha nem hagyja abba az asztal lefejelését, hatalmas pukli lesz a homlokán.

Ebédszünet után négyen indultunk vissza az épületbe, majd Michael és Skylar valahol leváltak hogy elmehessenek a saját órájukra. Mi pedig mentünk vissza rajzra. Áldom azt a napot amikor úgy osztották be az órákat, hogy duplarajz közé esik az ebédszünet.
- Egyébként nagyon ügyesen festesz. Tetszik a naplementéd. - mosolyogtam Hollyra.
- Köszi. Imádok rajzolni meg festeni. Egyébként te is nagyon jól csinálod. Szeretem a hullócsillagokat, bár még sajnos egyet sem láttam.
- Majd egyszer megnézünk veled egyet.
- Úgy láttam a barátnőd nem igazán kedvel. - húzta el a száját.
- Á, Skylarrel ne törődj. Ő ilyen..szóval nem túl ismerkedős. Nehezen megy neki. De neki tényleg. Évekkel ezelőtt is én kezdeményeztem balett órán, és nem hiszed el, hogy milyen csúnyán elküldött engem. Aztán pedig a következő órán, megdicsérte a fűzős sötétlila Martens bakancsomat, ami azért egy kislányon elég menő. Úgy, hogy csak hagyni kell időt neki, kedvelni fog. Én valamilyen fura módon már most kedvellek. 
- Én is, ti vagytok az elsők akivel beszélek a suliban és ez annyira jó! De, én is tényleg különc vagyok?
- Különcnek lenni nem rossz Holly. Nem úgy nyersz figyelmet mint mindenki más. Zavar mindenkit hogy más vagy. És ez a legjobb benne. Hogy mások vagyunk. Hogy nem vagyunk tömeg. Hogy megpróbálod önmagadat adni, úgy hogy nem figyelsz a gúnyos megjegyzésekre. Másnak lenni, jó. 
- Valami író féleség vagy? 
- Hogy mondod? 
- Jaaa, semmi. Csak szépen fogalmaztad meg és nemtom' az íróknak van ennyire klassz szókincs gyűjteményük. Nos?
- Mondjuk úgy, hogy firkálgatok. - motyogtam zavartan.
Már majdnem a teremhez értünk, amikor velünk szembe sétált Luke és Calum.
- Leila! - üdvözölt Luke.
- Nocsak nocsak, Woods. - köszöntött Calum a saját stílusában.
- Mizu srácok? 
- Szép alakítás volt. Serena lelépett a suliból, hogy azonnál átöltözhessen. - mondta Luke majd összeröhögtek.
- Kösz, de nem avatkoztunk volna bele, ha Skylar nem a szegecses bakancsot viselte volna. 
- Lett volna aztán cicabunyó.
- Higyj nekem, ez nem cicabunyó lett volna. 
- Ő a hippi, aki ráborította Serenára az ebédet? - mutatott Luke Hollyra mire ő nagyokat pislogva nézett a két fiúra.
- Ühm. Igen. Luke, Calum ő itt Holly Moore. Holly ő itt Luke Hemmings és Calum...
- Hood. - segített ki Luke.
- Ja, Calum Hood. 
- Örültem srácok. - köszöntötte őket megszeppentem Holly, majd zavartana  földet kezdte tanulmányozni.
- Mi is. Minden elismerésem, hogy megaláztad Serenát, már vártunk erre a pillanatra. - mondta neki mosolyogva Calum, majd a két fiú összenevetett.
- Mennünk kell. Elkésünk rajzról.
- Oké. Még egyszer örültem Holly. Veled meg később találkozunk. - kacsintott rám Luke majd kikerültek és otthagytak minket. Hihetetlenül felnevettem, majd elindultam a terem felé.
- A szőke  a barátod? - kérdezte halkan Holly.
- Mi?! Miiii?! Nem, dehogy. Csak egy barátom. A haverjába pedig tegnap botlottam bele először. Szószerint.
- Akkor most ő nem a pasid?
- Nem,dehogy! A szembeszomszédom kiskorom óta. Barátok vagyunk.
- Elég helyes. - ábrándozott Holly - Nagyon szép szemei vannak. 
- Ja. Tényleg szép szemei vannak. 

Hatodik Fejezet

- Te nem vagy normális! – meredtem Lukera, mikor bezárta maga után a kaput. A hangomat nagyon szívesen felemeltem volna, de nem tehettem. A környéken mindenki aludt. Csak mi nem.

- Most mit pattogsz? – vigyorgott,majd mellém lépett a főútra ahol én összefont karokkal topogtam (kicsit fáztam).

- Nem hiszem el, hogy rávettél arra, xboxozzak veled éjjel aztán meg kirángatsz az utcára, azzal a szándékkal,hogy éjjel félegykor te nekem gördeszka tanfolyamot fogsz tartani!

Luke kerekeire állította a deszkát majd az egyik lábával ide-oda tologatta.

- Ne izélj, jó buli lesz.

- Te mikor alszol? De most komolyan.

- Általában törin, a hosszú szünetben, fizikán meg irodalmon. De ez változó van amikor minden órát végig alszok, amit a suliban töltök. Nálam ilyenkor kezdődik a nap.

- Éjjel félegykor? – pislogtam értetlenül. – Ha hulla leszel, te hogy akarsz hatkor találkozni holnap? Vagy is ma?

- Most úgy csinálsz mintha te nem olvastál volna hétköznap te hajnal kettőig…

- Te leskelődtél utánam?!

- Nem, az ablakomból ha kinézek, és oldalra fordítom a fejem a te ablakod az utcával szemben van és mindig látom ha ég a lámpa.

Sóhajtottam majd a földön lévő gördeszkára pillantottam, aztán vissza Lukera.

- És most?

- Deszkázunk.

- Meddig?

- Ameddig bírjuk. Kezded?

- Neeem is tudom. Nekem ez sose ment annyira és… - hezitáltam. – nem tudom jó ötlet lenne ha ráállnék erre a guruló fadarabra.

- Ne sértegesd! – háborodott fel. – Hét éves korom óta a lelkét pátyolgatom, bár azóta mondjuk lecseréltem, de akkor se sértegesd!

- Elnézést.

- Na, hajrá Woods.

Luke nekem tolta a gördeszkát én pedig a szám szélét rágva néztem ahogy a lábamnak gurul. Egyik lábamat ráhelyeztem, a másikkal pedig egy kis löketet adtam a „járműnek” hogy meginduljon. Kissé imbolygott rajta az egyensúlyom,ahogyan a másik lábamat is ráhelyeztem, aztán pár másodperc után leugortam mikor neki mentem Lukenak.

- Kezdetnek nem rossz. De rosszul rakod fel rá a lábad azért imbolyogsz rajta. Kormányozni a hátsó lábbal tudod, ahogy úgymond dőlöngélsz, ha az rossz akkor legurulsz az útról, mint most.

Bólintottam, mint a kisdiák, aztán Luke megmutatta,hogy kell ráállni, hogy kell kormányozni, hogy löki magát. Szóval ő ott körülöttem elgurulgatott, aztán visszaadta, hogy ismét próbáljam meg. És megpróbáltam. És ment. Mondjuk lassan haladtam és nagyon kicsiket löktem, ezzel Lukeot teljesen kiborítva. A megjegyzésein nem bírtam megállni,hogy ne nevessek fel, így gyakran elvesztettem az egyensúly érzékemet és inkább lepattantam a deszkáról. Rengeteget nevettem a saját szerencsétlenkedésemen, meg Luke történetein, azon is hogy engem szekált. Megállás nélkül mosolyogtam, azon ahogy oltottuk egymást pedig, nagyon komoly arccal próbáltam az egészet a képébe mondani. Hét év alatt sok minden történik az emberrel. Vele legalábbis sok minden történt. A tíz éves Luke homályosan él az emlékezeteimbe, de tudom, hogy szeretett a gépen játszani és gördeszkázni. Közvetlen volt, és kedves. Én pedig tudom, hogy szerettem a barátja lenni. Nagyon.

 Egy idő után már nem csak a házunk előtt  gurulgattunk hanem messzebb is mentünk. Sokat hülyéskedtünk. Volt amikor direkt lelökött afféle „na elég a bénázásodból én jövök” lökettel. Három óra fele lassan haladtunk vissza a házunk fele. Ő mellettem gurult én pedig totyogtam. Fáztam, álmos voltam és kimerült. Bele se mertem gondolni abba, hogy fogok kinézni reggel.

- Na kövi tanfolyamot mikor tartsuk? – villantotta felém a mosolyát Luke.

- Szerintem már elég profi vagyok.  Gurulni és kormányozni tudok és ez nekem bőven elég.

- A következő lépés a gyorsaság lesz. Mert, elég nyomi tempóban gurulsz.

- Csak óvatosan. – vontam meg a vállam, majd az eget fürkészve sétáltam tovább.

- Mi lett azzal a Leila Woodszal aki nem ismerte azt a szót, hogy „óvatos” és „megfontolt”?

Nem mondtam először semmit, csak Lukera pillantottam. A tekintete komoly volt, de valahol ott bujkált apró mosolya.

- Elütötte egy busz. – vágtam rá, majd ismét az égre emeltem a tekintetem.

- Mikor?

- Nem tudom. Nem emlékszem. Csak… csak nem ugortam egyből fejest a dolgokba. Volt, hogy nem is ugortam,hanem kikerültem azt a bizonyos kutat. És ne kérdezd miért,én.. én sem tudom.

- Akarsz még menni rajta? – torpant meg, a deszkát pedig fél lábával tartotta.

- Nem. Képtelen vagyok rá. Elfáradtam.

- Állj rá, majd löklek.

Gondolkodás nélkül ráálltam a  gördeszkára, Luke pedig a derekamnál fogva tolni kezdett lassan előre.

- Egyensúlyoznod neked kell. – nevettet mikor megbillentem.

Kis ideig egyikünk sem szólt egy szót sem. Ő csendben tolt a derekamnál, vagy húzott a kezemnél fogva, én pedig hol a földet hol az eget bámultam. Az agyam megállás nélkül kattogott, a szemhéjam pedig fokozatosan nehezedett.

- Luke. – szólítottam meg halkan. Már a házunk előtt voltunk a főúton így leszálltam a gördeszkáról, és megálltam közvetlen vele szembe. – Kérdezhetek valamit?

- Persze.

- Ez a.. szóval ez a deszkázás meg minden.. ez tulajdonképpen azért volt mert.. na tehát attól hogy kimaradt hét év, ugyanonnan folytatjuk ahonnan abbahagytuk? Hogy én seggre estem te pedig felhúztál azután… - hebegtem.

- Szóltak neked, hogy menned kell mert vacsora. Sokáig bámultál. Aztán elengedted a kezem. Aztán hazamentél. Én pedig nem láttalak többet. Mondhatni igen.  Vagy csak azért mert hiányoztál. Úgy értem hiányzott az a Leila akire tíz évesen emlékeztem. Csak hogy.. már nem vagy tíz éves és nem pedig olyan mint a tíz éves Leila. – túrt bele zavartan a hajába, mire halványan elmosolyodtam. – De tudom, hogy ha nem beszélnénk és nem találkoznánk akkor meg ez a Leila hiányozna, mint a legjobb barátom. És jobban hiányozna mint a tíz éves.

- Legjobb barátok? – tartottam felé a kisujjam.

- Legjobb barátok. – megráztuk a kisujjunkat. Egyfajta ígéret. A legjobb barátom marad.

- Visszakísérsz?

Luke a deszkájával együtt visszakísért a mi házunkba, és türelmesen megvárta míg visszaöltözök a pizsamámba, aztán bebújok az ágyamba.

- Áll még a hat?

Túl fáradt voltam, így csak egy aprót bólintottam.

- Megyek hagylak aludni. Majd találkozunk. – suttogta aztán odajött az ágyamhoz aztán…. aztán megpuszilta a fejem búbját.

- Halkan menj ki. – motyogtam a szememet pedig már lecsuktam. Megsimogatta a hajam aztán lekapcsolta a lámpát és halkan kiosont. Engem meg azonnal elnyomott az álom.

Másnap reggel, marha nagy késésben voltam, és az pedig még jobban idegesített, ahogyan Ashton sürgetett. Mikor kirázott reggel az ágyamból és elmondta hány óra, mint akit puskából lőttek ki, úgy rohantam el fogatmosni és rendbe szedni magamat.

- Te jó is-ten. – motyogtam a tükörképemet bámulva. A szemeim alatt olyan karikák húzódtak, hogy hiába próbáltam eltűntetni mindenféle varázsszerrel egyszerűen nem ment. A Marsról is tökéletesen látszódtak zöld szemeim alatti karikák. Bah, mindegy.

Visszarohantam a szobámba és kapkodva rántottam fel magamra egy térdnél szakadt farmert, és egy egyszerű háromnegyedes ujjú szürkepólót. A nyakamba akasztottam a félholdat ábrázoló nyakláncomat, aztán a hosszú, borzalmasan hullámos hajamat felfogtam magasra a fejem tetejére egy lófarokba. Oké, megvagyok. Zombi kinézet,üvölt rólam az alváshiány, de megvagyok. Felkaptam az íróasztalom mellett heverő hátizsákomat, és futottam le az előszobába. Illetve egyszer még visszafordultam a napszemüvegemért, de utána tényleg rohantam le.

- Megvagyok. – intettem Ashtonnak aki a nappaliban ülve várt rám.

- Ideje volt. Menj a kocsiba, a suliban eszel valamit, reggelire nincs idő.

Akkor hát, ennyit a friss narancsléről. Brühühühü.

Felkaptam fekete convcersemet, majd a bőrdzsekimet, ordibáltam egyet a szüleimnek,hogy „Iskolába mentem, majd jövök” és azzal kivágtam az ajtót. Kint körülbelül 15 fok lehetett, a szél pedig erősen fújt és rögtön megcsapta a hideg levegő az arcomat, Ash kinyitotta a kocsit én pedig bepattantam az anyós ülésre. A napszemüveget felvettem ezzel eltakarva hatalmas táskáimat a világ elől. A bátyám bedobta hátra a hátizsákját majd beült a vezetőüléshez és beindította a motort. Tíz perces késéssel elindultunk a sulim felé. Ő nem volt késésben, csak egy kicsit megcsúszott a reggeli rutinjaiban én viszont eléggé késésbe voltam.

- Hogy aludtál? – kérdezte.

- Öhm,jól..

- A zombi fejed nem ezt mondja. Mit csináltál?

Sóhajtottam. – Olvastam.

- Tényleg? És mit?

- Az egyik új könyvet, amit a napokban vettem. – füllentettem.

- És mikor olvastál? Gördeszkázás előtt, vagy gördeszkázás után?

A fejemről üvöltött, hogy legszívesebben elkáromkodnék mindenfélét, erre Ashton csak jóízűen felnevetett.

- Nekem ne próbálj kamuzni, anyuéknak sosé köpnélek be, és különben is tudom, hogy nem vagy hülye Leila, tudom, hogy tudod mit művelsz és a világért se szólnék bele semmibe se, de borzalmasan nézel ki, ezért muszáj aludnod.

- Ezt szeretik a lányok hallani korán reggel. – dünnyögtem. – Egyébként honnan tudtad meg?

- Összefutottam Lukeval a folyosón aztán söröztünk és beszélgettünk.

- Te meghívtad egy sörre? – vontam össze a szemöldököm.

- Ja, dumáltunk. Mesélte, hogy mit csináltatok és hogy jól elvoltatok. Újra besztfrend?

- Nem tudom. A frend az biztos. Azt hiszem.

- Én kedvelem őt Leila. Normális, mint volt.

- És balhés. Sok történetet mesélt.

- Na, legalább nem csak Skyt meg Michaelt rántod magaddal hanem majd őt is és akkor teljesen király minden. Két balhés meg a csatlósok.

- Ne rohanj előre,Ash.

Közvetlen a suli előtt kirakott, majd úgy köszönt el, hogy „ne nyáladdz a füzeteidre ha elalszol” és elhajtott. A késésünket behoztuk, azzal hogy kimaradt a reggelim, és hogy Ash gyorsabban ment a szokásosnál. Odabattyogtam a szokásos helyen ücsörgő barátaimhoz akik megint ropit majszoltak.

- Reggelt. – köszöntem hanyagul majd levágódtam Skylar mellé és rögtön a ropis zacskóba nyúltam ami nála volt.

- Leila nem is süt a nap. Te most engem kopizol? – nevetett. Leemeltem a fejemről a napszemüveget, mire ők teljesen kiakadtak.

- Szent szar,vedd inkább vissza! – kapta ki a kezemből a szemüveget Michael és visszatette a fejemre.

- Hány kiló alapozóval próbáltad? Várj, hány tonna alapozóval próbáltad? Várj, egyáltalán mennyi szart kentél a fejedre?! – pislogott nagyokat Sky.

- Mindent amit lehetett, de rájöttem,hogy semmit sem ér, így csak a szokásos minimális van a fejemen.

- Mi a francot csináltál?

- Én.. szóval nem aludtam sokat.

- Tényleg? – horkantotta Michael, majd egy két újabb ropiszálat vett ki Skylar zacskójából.

- Leila, tudni akarom mit csináltál. Elkezdted az Elakadó lélegzet című könyvet? Úristen,jó? Azt én is elakarom majd olvasni. Majd kölcsönadod? – fecsegett a mellettem ülő gótlány.

- Nem, nem kezdtem el. Nem olvastam. Semmit sem.

- Akkor meg? – értetlenkedett Michael. – Ti max azért éjszakáztok, hogy sokáig netezzetek vagy hogy kiolvassatok egy 400 oldalas könyvet.

- Köszönöm Michael Clifford, ezzel teljesen leminősíted az így is szerencsétlen életemet. – forgatta a szemét Skylar. Milyen üdék. – Na halljam. Mit műveltél az éjjel Ms.Woods?

Kisepertem pár rakoncátlan tincset az arcomból majd sóhajtottam. Nagyot. Kétszer.

- Deszkázni voltam. – mondtam ki egyszerűen.

- De nincs is deszkád. – vágták rá kórusban.

- Tudom.

- Várjunk csak.. – gondolkodott el Michael.

- …ha neked nincs is deszkád…- folytatta Skylar.

-…akkor máséval mentél.

Hevesen bólogattam, miközben ők egymás mondatait pótolták ki.

- Ami azt jelenti…

-…hogy...

-… nem egyedül voltál…

- hanem…

És akkor itt jött a mindnet eláruló tekintet. Luke éppen jött fel a lépcsőn aki hanyagul odaintett nekem (amúgy már rég becsengettek,szóval mi is késünk az óráról illetve ezek szerint ő is) mire én visszaintettem. Erre Michael és Skylar mindent tudóan egymásra néztek, aztán vártam a jelenetet mikor Skylar felsikít, majd Michael félrenyeli/kiköpi a ropit. Igen ezt várhattam. Helyette felráncigáltak a suli ajtaja előtt lépcsőről és egészen amíg be nem értünk az épületbe a takarító szertárába nem engedték el a bőrkabátomat.

Skylar becsapta maga után az ajtót aztán megigazította hosszú fekete szoknyáját és bakancsának fűzőjét. Aztán mélyen a szemembe nézett.

- Szent szar, Leila!!! Te kimentél vele gördeszkázni?! Most akarok tudni mindent!!!!! – visította miközben a karomat fogva ugrált fel-le és káromkodott ha a szoknyájára taposott.

- Hogy mehettél ki vele? Jó,tudom hogy nem éppen az az átgondolós tipus vagy,de hallod gondolkozz már! Éjszaka gördeszkázni, mikor három napig nem merted kitenni a lábad? Mikor tudod milyen genyák vannak kint éjjelente? Leilaaaaaaaaaa!!!!!! – szidott le Mikey. Néha rájön a gondoskodó bátyus érzet.

- Nem hiszem el, hogy te kilógtál vele és még egy hülye sms-t sem írtál, hogy „szia éppen a hét évvel ezelőtti legjobb barátommal deszkázok, ne ijedj meg ha reggel bazinagy táskákat látsz a szemem alatt”! Leila!!!!!

- Hihetetlen vagy Leila. Ezt mindig csodáltam benned. De ha anyádék előtt lebuksz?!

- Na kussoljatok. – intettem le őket egy pillanat alatt. És akkor elmeséltem, hogy, hogy volt. Minden részletet. Mindent amit mondott. Mindent amit csináltunk.

- ÚRISTEN EZ NAGYON ARANYOS. NEM ÉRDEKEL HOGY GÓT VAGYOK,HOL VAN MEGÖLELGETEM. – visította Skylar, mire Michael és én hirtelen érzelem kitörésén nevetni kezdtünk.

- Akkor most barik? – kérdezte zöldhajú barátom.

- Ja. Barátok. Mint hét évvel ezelőtt.

- ÚRISTEN. MEGISMERHETEM CALUMOT. ÚÚÚÚRISTEEEEEEEN. – kiabált tovább, mire ránk törték az ajtót.

- Hát ti? – kérdezte a takarítónő. Kedves asszony, tudja hogy sokat lógunk itt, ha magánbeszélgetéseket bonyolítunk le itt hárman.

- Már menni készültünk. Igaz lányok?

- Így van. – bólogattam hevesen.

- Leila, miért van rajtad napszemüveg? Idebent nincs arra szükség.

- Ó,dehogynem. Higgye el. Mindenkinek jobb ha ez rajta van. - felelte Michael helyettem,mire én megforgattam a szemeimet (bár ezt senki sem látta,hiszen rajtam volt a szemüveg) aztán elindultunk az óráinkra.